A jogszabályváltozással kiküszöbölhető, hogy a kereskedők azonos termékeknél más árrést alkalmazzanak a magyar, illetve a külföldi áruknál - közölte a VM. A jogszabály rögzíti továbbá, hogy mi minősül beszerzési ár alatti értékesítésnek, valamint tisztázza, hogy az önköltségi ár alatti értékesítés az üzemi általános költségeket is magában foglalja.
A kereskedő érdekkörébe tartozó költségnek számít - így azok nem terhelhetők a beszállítókra - a termék tárolásával, hűtésével, az élőállattal kapcsolatban pedig a tartással összefüggő kiadások. Így a jövőben például semmiféle plusz díj (polcdíj) nem számítható fel azért, hogy az üzletben meghatározott helyre kerüljön az áru.
A módosítás pontosítja a beszállító és a kereskedő fogalmát: eszerint a termelő és a feldolgozó mellett ezentúl beszállítónak minősül a viszonteladó is, így a törvényi védelem nekik is biztosítható. Változik a fizetési határidőre vonatkozó előírás is: amennyiben a beszállító a termék átvételétől számított 15 napon belül helyesen állítja ki a számlát, úgy a kereskedőnek az átvételtől számított 30 napon belül ki kell fizetnie az áru ellenértékét.
A törvénymódosítás legfontosabb célja, hogy tisztességes kereskedelmi kultúra alakuljon ki a beszállítók és a forgalmazók között - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve