Az idén mintegy 6700-an végeznek személytaxi-szolgáltatást a vonatkozó fővárosi rendeletnek megfelelően - közölte a Világgazdaság megkeresésére a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Ugyanez a szám 2015-ben még csak 5300 körül alakult, vagyis ehhez a bázishoz képest 2019-re több mint 26 százalékos a növekedés - kezdi cikkét a Világgazdaság.
A BKK és a Budapest Főváros Kormányhivatalától (BFKH) adatai alapján az látszik, hogy a fővárosi taxizás egyre vonzóbb munkakör. A jogszabályi változás éve, 2015 óta több mint 16 500 budapesti kiterjesztésű tevékenységi engedélyre vonatkozó kérelmet hagytak jóvá 2018-ig. Alig harminc engedélyt vontak csak vissza.
A lapnak a taxitársaságok azt mondták, valóban azt tapasztalják, hogy többen állnak be sofőrnek az utóbbi időben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
