Továbbra is csak évi 12 millió forintos bevételig adózhatnak kedvezményesen a taxisok. Akinek ennél nagyobb bevétele lesz, annak be kell fizetnie a 27 százalékos áfát. Amit nyer a réven, elveszíti a vámon – fogalmazott. Metál Zoltán szerint semmivel sem lesznek könnyebb helyzetben a taxisok, mint eddig.
A taxisok szakmai érdekképviselete 24 órán belül korrekciót kér a kormánytól. Azt szeretnék, hogy emeljék meg az áfahatárt is 12 millióról legalább 14-15 millióra - írja a lap.
A kormány hétfő délelőtt nyújtotta be a javaslatot, amely alapján 18 millió forintra emelik a katás bevételi értékhatárt. A legfontosabb változás azonban, hogy a katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele. A taxisokra a Pénzügyminisztérium közleménye szerint azért nem vonatkozik a módosítás, mert az a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne.
A javaslat széleskörű tiltakozást váltott ki az érintettek körében, a fővárosban tüntetés kezdődött.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve