Távozott a magyar gabonapiacon vezető szerepet betöltő Cargill Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjáról Kócza Zsolt, aki mintegy húsz éve dolgozott a vállalatnál. A hír az agrarszektor.hu értesülései szerint "megmozgatta a hazai gabonaszakmát", és máris beindultak a találgatások az amerikai tulajdonú cég vezetői utódlásáról.
A Kócza távozásáról szóló piaci információkat a portálnak Daróczi Balázs, a Cargill Magyarország gazdasági vezérigazgató-helyettese is megerősítette, aki ideiglenesen átvette a vezetői feladatokat. Kócza egyelőre nem kívánta kommentálni, húsz év után miért hagyja el a vállalatot, és nem nyilatkozott arról sem, hol folytatja szakmai pályafutását.
A cég - amely a 2012-2013-as gazdasági évben 140 milliárd forint feletti árbevételt ért el - elsősorban gabona- olajosmag- és fehérjenövény-kereskedelemmel, termelői integrációval és takarmánygyártással foglalkozik, de tevékenységi körébe tartozik a keményítők, az édesítőszerek, az állománymódosítók és az emulgeálószerek forgalmazása is. Az amerikai Cargill 1995 óta van aktívan jelen Magyarországon, amikor kisebbségi részesedést szerzett az Agrograin Kereskedelmi Rt.-ben. Később a vállalat az Agrograint száz százalékban felvásárolta, ma pedig már országosan több mint 20 telephelye van és dolgozói létszáma meghaladja az 500-at.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve