A korábbi hírekkel ellentétben mégis lemondott a BKIK teljes vezérkara - vagy ahogy bejelentették: visszaadják mandátumukat az őket megválasztó küldöttgyűlésnek. A távozó elnökség és ellenőrző bizottság tagjainak gondossága, s ezen belül a szavak gondos megválogatása teljesen érthető, hiszen a lemondás kifejezés használatával legalábbis részben elismerték volna a kamarában történt anomáliák miatti felelősségüket.
A zárt ülésről kiszivárgó információk szerint az elnökség mellett a közeli napokban ugyanígy tesz majd a BKIK etikai bizottsága is. Mindez azt is jelenti, hogy a küldöttgyűlésnek kell megválasztani ezen testületek új tagjait. Ezt az időpontot is kitűzték már: 2017. március 30-ára. A hosszan elhúzódó elnökségi tanácskozás különös mellékzöngéje volt, hogy az ülésről kizárták Nagy Eleket, aki a BKIK stratégiai tanácsadó testületét vezeti - s aki tavaly beszállt az elnökségért folyó küzdelembe is.
Kapcsolódó
A kamara az MTI-hez eljuttatott rövid közleményben így írta le a ma délutáni történéseket:
az elnökség felkérte a tagozatokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a tisztújító jelölésekhez. Az elnökség a BKIK jelenleg egyéb tisztséget be nem töltő tiszteletbeli elnökeit felhatalmazta, hogy aktív közreműködésükkel támogassák a főtitkárt, valamint az egyéb kamarai testületek munkáját, a választást. A BKIK felkérésére Dunai Péter, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKKI) főtitkára - Parragh László MKIK elnök megbízásából - segítséget nyújt a BKIK belső szabályzatainak, szervezetének egyszerűsítésében, megújításában.
Ez utóbbi mondat különösen érdekes, mert óvatosan ugyan, de elismeri azt, hogy a BKIK az országos szervezet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gyámsága alá kerül. Ennek lehetőségét Parragh László, az MKIK elnöke lapunknak adott interjújában két héttel ezelőtt már belengette.
A mai elnökségi ülésen "természetesen" nem került megtárgyalásra az vizsgálati jelentés, amelyet a február közepén eltávolított megbízott főtitkár készített, s amely a szervezet 2014-15-ös tevékenységét vette górcső alá. Az erről készült vezetői összefoglalóban súlyos megállapítások találhatók - szükségtelen, luxus kiadásokról, megkérdőjelezhető külföldi utakról, személyi és gazdasági összefonódásokról és a vezető szervezetek tagjainak egymás számára juttatott szerződéseiről. Mindezekről elsőként adtunk hírt, s arról is beszámoltunk, hogy mindezek egyelőre következmények nélkül maradtak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve