A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek. A főpolgármester a lemondást elfogadta - közölte a főváros.

Kocsis István, távozása óta Várszegi Gyula vezette a céget, s egyelőre nem ismert, hogy miért állt fel.

Elképzelhető, hogy összefüggés lehet a BKV-nál történt pusz kifizetésekhez. Várszegi döntése előtt a következőket nyilatkozta Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója az MTI-nek: A Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) senki nem kapott prémiumot, így azok sem, akiknek a főváros bérpolitikai szabályai szerint járt volna. A kifizetéseket határozatlan időre a BKV anyagi helyzete miatt függesztette fel a vezérigazgató. A BKV-nál is a BKK-hoz hasonlóan felfüggesztették a prémiumok kifizetését, ha ennek ellenére mégis fizettek, arról a cég vezetői sem a város vezetését, sem a BKK-t nem tájékoztatták.

A BKK vezetője közölte azt is, hogy Tarlós István főpolgármester vizsgálatot rendelt el a BKV-s prémiumok kifizetésével kapcsolatban, amelynek a hét elejére lesz eredménye, és - mint hozzátette - ennek alapján akár személyi változások is lehetnek a BKV vezetésében. (A szakszervezetek korában már azt is "nehezményezték", hogy a BKV felmondta a kollektív szerződést is, amelyben a munkavállalók juttatásait is rögzítették, a bérkompenzációt pedig nem hajtották végre - szerk). A munkaszerződésben rögzített juttatásokat kapták meg a BKV dolgozói - köztük a vezetők is - eragált a BKV, amely azt is közölte, hogy a bérezési gyakorlat szerint a BKV munkavállalói - köztük a vezetők is - részesülhetnek teljesítéshez kötött prémiumban. Hangsúlyozták, hogy ez nem jutalom, mert az nem előre kitűzött teljesítménycélok eléréséhez kapcsolódó juttatás.