A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 júliusában indított versenyfelügyeleti eljárást a be2 S.à.r.l.-al szemben. A hatóság több olyan magatartást vizsgál a www.be2.hu weboldalon nyújtott szolgáltatással kapcsolatosan, amely felvetheti a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúját.
A GVH további piaci jelzések alapján immár azt is vizsgálja eljárásában, hogy a be2 az általa működtetett www.academicsingles.hu társkereső oldalán nem valósít-e meg ugyanazon szempontok szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot - közölte a hivatal.
Kapcsolódó
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
A GVH korábban figyelemfelhívó tájékoztatást tett közzé honlapján az internetes társkeresés buktatóiról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve