A főpolgármester erről az M1 Ma reggel című műsorában beszélt pénteken, miután csütörtökön a BKV egyik szakszervezete újabb sztrájkbizottságot hozott létre, és december elejére kilátásba helyezte az összevont sztrájk lehetőségét.
Tarlós István kijelentette: a szerelők, járművezetők, forgalomszervezők, adminisztratív dolgozók becsületesen végzik a munkájukat a BKV új vezetőségével együtt, de tudomásul kell venni, hogy a cég milyen állapotban van. "Dolgozóktól, munkásoktól nem engedek pénzt elvonni" - hangsúlyozta, hozzátéve: a kifizetés mértékét a cég vezetése fogja meghatározni.
Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége után ők is sztrájkbizottságot hoztak létre, mert a csütörtöki tárgyaláson sem közeledtek az álláspontok a kollektív munkaügyi vitában felsorolt témakörökben. A szakszervezeti vezető egységes sztrájkot helyezett kilátásba, amelynek legkorábbi időpontja jövő hét második fele.
A dolgozóknak már ki kellett volna fizetni a bérköltség megtakarításából származó összeget, és a cafetéria összegéről is meg kellett volna állapodni november közepén - mondta. A szakszervezetek a munkahelyek védelme, a tervezett létszámcsökkentések és az elkerülésük érdekében tervezett intézkedések, a buszkiszervezések munkavállalókra vonatkozó hatása, valamint a műszaki állapotok miatt kezdeményeztek munkaügyi vitát a BKV vezetőségével.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve