A Brent típusú olaj hordónkénti ára a héten kilőtt: a hét eleji 81 dolláros szintről egészen 86 dollár fölé emelkedett, ami közel 6 százalékos emelkedés jelent 7 nap alatt - olvasható a holtankoljak.hu Facebook-bejegyzésében.
Az olaj iránti kereslettel kapcsolatos várakozások pozitívak, kezd helyreállni a világ a járványhelyzet okozta stop után, illetve a regionális lezárások már nincsenek jelentős hatással az olaj árának alakulására. A piac kereslet növekedést vár, ami sajnos emeli, és emelni fogja az olaj árát.
A forint nem várt erősödést mutatott a dollárral szemben, egészen 312 forint ment vissza az árfolyam. Ez némileg tompíthatja a hazai üzemanyagárak emelkedését a következő héten, bár a változás csak a beszerzési árakat fogja érinteni, maximum szerdától már azok a kutak is 480 forintért fognak üzemanyagot eladni, akik most még néhány forinttal alatt vannak a hatósági árnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve