A közleményben emlékeztetnek: a gépjármű utasvédelmi berendezéseket gyártó Autoliv cégcsoport magyar vállalatánál március 31-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a dolgozók, és az ezt követő időszakban a tárgyalások eredményre vezettek.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi elnöke, Marsitsné Horváth Marianna elmondta, hogy a cég direkt állományában (gyártósoron) dolgozók tíz százalékos béremelést kapnak január 1-ig visszamenőleg. Az indirekt (kiszolgáló tevékenységet végző) fizikai dolgozók négy százalékos béremelést kapnak, amit kiegészítenek számukra 13. havi fizetéssel és 78 ezer forint üdülési pénzzel.
A raktárban dolgozók öt százalékos béremelést, üdülési pénzt, valamint 13. havi fizetést kapnak. Az irodai dolgozók négy százalékos béremelést kapnak, valamint két részletben 13. havi fizetést. A sopronkövesdi gyárban március 24-én alakult sztrájkbizottság, miután az érdekképviselet elfogadhatatlannak tartotta a vállalat vezetésének 2,5 százalékos béremelési javaslatát.
Az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. a stockholmi székhelyű Autoliv-cégcsoport tagja, amely biztonsági öveket gyárt járművekhez. A cég 1993 óta van jelen Magyarországon, jelenleg a Nyugat-dunántúli régió egyik legnagyobb autóipari beszállítója, 2400 embert foglalkoztat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve