A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az új út célja, az Ausztriából jövő és Romániába, illetve a Balkánra tartó kamionok elterelése Budapest környékéről. Az új út nyomvonala a következő lesz: Komárom - Kisigmánd (M1) - Kisbér - Székesfehérvár (M7) - Sárbogárd (M8). A nyerteseknek a tanulmányterv mellett el kell végezniük a környezeti hatásvizsgálatot, valamint meg kell szerezniük a környezetvédelmi engedélyt is.
A kiírás szerint a munka két részből áll. Az első rész a Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakasz. Ezt nyerte meg az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt., nettó 315 millió forinttal.
A második rész a Székesfehérvár nyugati elkerülő úttól indul és az M7 autópályán létesítendő új csomóponton át a (távlati) M8 autópályáig tart, amelyet Sárbogárd térségében ér el. Ennek a hossza 35 kilométer. Ezt nyerte meg az Utiber Közúti Beruházó Kft., nettó 164 millió forinttal.
Indult még a tenderen a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., a VTK Innosystem Kft., az Unitef'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és a Roden Mérnöki Iroda Kft. is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve