Jelenleg egy új korszak küszöbén állunk, amikor a siker kritériumai mások lesznek. Míg a vállalatok között a technológiai verseny lesz domináns, az országok között azért megy majd a harc, hogy minél több vállalatot tudjanak területükre csábítani. Ez pedig nem csak a gyártást, hanem a fejlesztést is jelenti - mondta Szijjártó.
A miniszer azt szeretné, ha Európában Magyarország adná a legvonzóbb ajánlatot a vállalatoknak. Ehhez az elmúlt időszakban számos olyan adózással, munkaerővel, kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos döntést hozott a kormány, amely ennek a célnak az elérését segíti.
Kapcsolódó
Az ország a digitalizációban is élen szeretne járni, ezért épül többek között az önvezető autók tesztelésére szolgáló pálya Zalaegerszegen, amelynek az alapkövét májusban rakják le és az első teszteket már a jövő év első felében elvégezhetik.
Szijjártó Péter szerint tavaly a külkereskedelem minden tekintetben rekordot döntött Magyarországon, ez pedig nem csak a kereskedelem volumenében érhető tetten, hanem a tető alá hozott befektetések számában is.
Mit csinált tavaly a Hipa
A Hipa 71 befektetési projektet tárgyalt végig, melyek közül 25 a járműipart érintette. Ezen projektek eredményeként mintegy 1948 millió euró értékű működőtőke érkezik hazánkba és 7759 új munkahely jön létre az elkövetkező időszakban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve