A szövetség legfontosabb célkitűzései között szerepel például a helyi és a hazai piac védelme, a kis- és középvállalatok, illetve a helyben gyártott termékek készítőinek megerősítése, a termékek piacra juttatásának segítése, továbbá a multinacionális édesipari kínálat alternatívájaként a belföldi kis- és közepes cégek termékeinek piaci támogatása.
Az érdekvédelmi szervezet nemcsak a gyártók, hanem a kereskedők képviseletét is ellátja, illetve összefogja a csokoládé és az édesipar kommunikációját, elősegíti az oktató és a nevelő munkát, a szakmai képzést, és a lakosság tájékoztatását. Ez utóbbi a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében is fontos.
A szövetségnek négy szekciója van: cukrász; csokoládé; nemzeti értékek, lekvár, méz, hungarikum, illetve élelmezési, egészségügyi szekció.
Az utóbbi években újból előtérbe került a minőségi sütemények vásárlása, illetve gyártása, amiben a magyar cukrászatok kiemelkedő eredményeket érnek el - mondta Pataki Ádám, a cukrász szekció vezetője.
Szoboszlai Zoltán, a nemzeti értékek szekció vezetője szerint a kiemelt nemzeti gasztronómiai érdekek megvédése egyre fontosabb, hiszen a magyar édesipar büszkeségeit és azt a szakmai örökséget és tudást, amely az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, az egész Kárpát-medence területén meg kell védeni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve