Felavatták a dán tulajdonú, gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast új csomagoló és disztribúciós központját (PDC) Tatabányán. Három éve kezdték a logisztikai központ tervezését, másfél éve fogtak hozzá az építkezéshez, mára pedig elkészült a korábbinál ötször nagyobb, 25 ezer négyzetméter alapterületű telephely - mondta Dietmar Vollmer, a Coloplast alelnöke avatóbeszédében az MTI beszámolója szerint.
A vállalat kinőtte a régi infrastruktúrát, nagyobb helyre volt szükség, hogy hatékonyabban tudják kezelni a Coloplast gyáraiból érkező termékmennyiséget. Az új logisztikai központ többfunkciós: a késztermékek megfelelő célországokba szállításán kívül a termékek ország-specifikus csomagolását is itt végzik. A Coloplast erről a telephelyről látja el termékekkel a közép-európai piacokat, illetve a tengerentúli fejlődő országokat.
Kapcsolódó
A csarnokokban jelenleg 428-an dolgoznak, a létszám hamarosan eléri az 500-at - közölte Jerkó András, az átcsomagoló és disztribúciós központ igazgatója.
Két telephelyen, 3000 dolgozót foglalkoztatnak
Az egészségügyi termékeket előállító, dániai központú Coloplast húsz éve van jelen Magyarországon, háromezernél több munkavállalót foglalkoztat nyírbátori, illetve tatabányai üzemében. A magyarországi Coloplast-gyárak rendelkeznek a legnagyobb termelési kapacitással, megelőzve a világ többi pontján (az Amerikai Egyesült Államokban, Dániában, Franciaországban és Kínában) található öt gyártólétesítményt.
A nyírbátori üzemet legutóbb 2015 áprilisában bővítettek 7,9 milliárd forint értékű beruházással, ekkor stratégiai partnerségi megállapodást kötöttek a kormánnyal. Tavaly augusztusában avatták a 6 milliárd forintos beruházással felépült negyedik gyártócsarnokukat Tatabányán (képünkön).
A nyilvánosan elérhető cégadatok alapján a Coloplast Hungary Kft. értékesítésének nettó árbevétele a 2016. szeptember 30-án záródott üzleti évben 104 milliárd forint volt, egy évvel korábban 85,4 milliárd forintot tett ki. A termékek szinte teljes körét az anyavállalatnak értékesítették - írja az MTI.
Az avatóünnepségen jelen volt Kirsten Geelan, Dánia budapesti, valamint Hellebrandt László, Magyarország dániai nagykövete is.
A képen a Coloplast tavaly átadott gyártócsarnoka látható, forrás: MTI Fotó/Krizsán Csaba
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve