A nyílt közbeszerzést - a Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom, valamint a Városi Könyvtár megbízásából - Szarvas Város Önkormányzata írta ki. A nyertesnek 300 ezer négyzetméternyi területet kell megkutatnia, erre vonatkozik a 900 millió forintos keretösszeg.
A két nyertessel az önkormányzat december 19-én le is szerződött.
Kapcsolódó
Múlt héten tette közzé a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti, bő 60 kilométeres szakaszának a kivitelezésére kiírt nyílt tender eredményét. A kivitelezést a Duna Aszfalt Kft., a Hódút Kft., az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft, a Swietelsky Magyarország Kft., a Soltút Kft. és az A-Híd Zrt. nyerte 145,7 milliárd forinttal.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve