Tavaly október 15. és december 31. között 9477 gigawattóra volt az áramfogyasztás, szemben a 2013-as 9181 és a 2012-es 9196 gigawattórával. 2011-ben az ideit megközelítő, 9399 gigawattóra volt a fogyasztás a fűtési szezon elején.
A felhasznált villamos energia jelentős része, 28,9 százaléka külföldről származott tavaly a vizsgált időszakban. Tavalyelőtt a fűtési szezon első két és fél hónapjában az árambehozatal 31,9 százalékot tett ki, míg az ezt megelőző két évben ennél lényegesen alacsonyabb, 16,5 százalék, illetve 11,6 százalék volt az aránya.
Tavaly az év egészében a felhasznált villamos energia 31,6 százaléka származott importból a Mavir adatai alapján a 2013. évi 28,3 százalék után. Az import növekedése 2011-hez és 2012-höz képest igazán látványos, amikor 15,7, illetve 19,1 százalékot ért el a külföldről származó villamos energia aránya - írta a Napi Gazdaság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve