Az elbocsátás azért lett elkerülhetetlen, mert a járvány miatt lényegében megszűnt a vendégforgalom. Ráadásul a szállodát fel is újítják - olvasható a portálon.
Korábban az Idnoteknek volt már egy szerencsétlen nyilatkozata az elbocsátásokkal kapcsolatban. Szöllősi Tamás, a csoport HR- és operációs igazgatója azt mondta, hogy nem küldenek el senkit. Ez szemet szúrt a Sofitel dolgozóinak, ugyanos a 200 fős stáb 30 százalékát le kellett építeni.
Az Indotek a megjelent hírekre úgy reagált, hogy a HR- és operációs igazgató kijelentése csak az Indotek Group alaptevékenységét végző kollégákra vonatkozott, ami körülbelül 200 főt jelent, azokra viszont nem, akik nem "a core business részei".
Az Index azért fordult a magyar ingatlanbefektető céghez, mert több forrásból úgy értesült, hogy a cég a kollektív szerződésekkel trükközik, a dolgozók pedig nem kapnak semmilyen tájékoztatást a jövőt illetően. A lap úgy tudja, hogy a cég arra vár, hogy a szerződés november 16-án lejárjon és spórolni tudjanak a végkielégítéssel. Ezt a cég cáfolta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve