A zrt. hétfői MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a világgazdasági válság, illetve a magyar építőipar válsága, a banki hitelezések rendkívüli megszorítása, valamint a 2011. februárban kitört líbiai forradalom következtében megsemmisült eszközei és emellett közel 300 millió eurós projektjének meghiúsulása miatt a Vegyépszer Hungária Zrt. 2011. májusában csődvédelmet kért. Ezt a Fővárosi Bíróság 2011. május 14-én jóvá is hagyta.
A cég közölte: a hitelezőkkel történt többszöri tárgyalás, valamint a csődmoratórium kétszeri meghosszabbítását követően - annak ellenére, hogy eszközeinek döntő része zálogjoggal terhelt, vagy óvadékban van - a társaságnak sikerült a többség számára elfogadható ajánlatot kidolgoznia.
Az egyezség alapján a hitelezők több mint egyharmada 48-55 százalék közötti, több mint fele 30 százalék feletti és kétharmaduk 20 százalék feletti kielégítést kap. Csak a 10 millió forint feletti követeléssel rendelkező hitelezők kapnak 10 százaléknál kisebb kielégítést. Az egyezséget az összes hitelezők szavazatszámai szerint számítva, a biztosított kategóriában 80 százalék, a nem biztosított kategóriában 76 százalék szavazta meg.
A jelenlévő hitelezők többsége támogatta az egyezséget - derült ki a cég közleményéből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve