Az ajánlat szerint a nyertes tevékenysége Győr Megyei Jogú Városra és annak környezetében 111 településre terjedt volna ki, Győr-Moson-Sopron-, Komárom-Esztergom- és Veszprém megyében. A feladat a társulás működési területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására, valamint a kialakított települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer eszközeinek, berendezéseinek és létesítményeinek üzemeltetése lett volna, közszolgáltatási szerződés keretében.
Az érintett települések teljes területe 2471 négyzetkilométer, amelyen 109 ezer lakásban 259 ezer ember él. A területről 2012-ben 54 ezer tonna hulladék származott, ebből a vegyes- és a maradék hulladék 15-15 ezer, a bio-hulladék 8 ezer, a szelektív gyűjtő szigeteken keletkezett hulladék (papír, műanyag, üveg és fém) pedig 5 ezer tonna. A hulladékudvarokból további 11 ezer tonna hulladékot gyűjtöttek be.
Az ajánlatkérő nem közölte az ellenszolgáltatás becsült értékét, de az milliárdos nagyságrendű. Év elejétől csak többségi állami-, illetve önkormányzati tulajdonban lévő cégek végezhetnek hulladékgazdálkodási közszolgáltatást.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve