A lap által idézett anonimitást kérő buszsofőr szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lényegében mindenért büntet: így akár 30 másodperces sietségért, 3 kilométer/órás sebességtúllépésért és akkor is, ha nem megfelelő távolságra állnak meg a járdaszegélytől, de bírságolnak például korai ajtónyitásért, illetve olyan esetekben is, ha nincs vagy kevés jegy van a sofőröknél.
A Blikk birtokába került dokumentum szerint, amennyiben egy járművezető vezetés közben műsorvevőt, médialejátszót hallgat, vagy néz, 13 ezer forintos bírsággal nézhet szembe, s ugyanekkora büntetést kap, amennyiben vezetés közben beszélget. Amennyiben a kihágást új Mercedes Citaro busz sofőrje teszi meg, a szankció 2 ezer forinttal magasabb.
Ha a járművezető jelentős sebességtúllépést követett el, 65 ezer forintot kell leszurkolnia. Ez a szabályszegés új Citaro buszokon 10 ezer forinttal többe kerül. A kötbérezési rendszer gyakorta igen érzékenyen érinti a mintegy nettó 160-180 ezer forintos fizetéssel számoló buszsofőröket, bár annyi könnyítés azért van, hogy a büntetést részletekben is kifizethetik..
A Budapesti Közlekedési Központ a gyorshajtások tekintetében tagad: állításuk szerint, mint megrendelők, a közszolgáltatásban résztvevő társaságok által nyújtott szolgáltatások minőségét ellenőrzik, vagyis nem megfelelőség esetén a BKK sosem szankcionálja a járművezetőket. Az egyéb büntetések kapcsán a válaszokra türelmet kértek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve