Az egyik vádlott évek óta egy salgótarjáni gyárban dolgozott már, amikor idén tavasszal pénzszűkébe került - mondta Bóna Gyula. Mivel könnyen hozzáférhetett különböző szerszámokhoz, valamint azt tapasztalta, hogy a portán sosem vizsgálják át a ruházatát és a táskáját, elhatározta, hogy ellop néhány kisgépet.
Ekkoriban ismerkedett meg a másik vádlottal, aki biztosította, hogy megvásárolja tőle a lopott holmit.
Májusban az elsőrendű vádlott összesen tizenöt mérőórát, hat csiszológépet és egy precíziós nagyítót vitt ki a hátizsákjában az üzemből. A kisgépeket - jóval áron alul - rögtön továbbadta a másik vádlottnak, aki azokat egy portálon meghirdette, és néhányat sikerült is gyorsan értékesítenie.
Időközben a gyár egyik alkalmazottja felfigyelt a hirdetésre, és meg akart bizonyosodjon arról, hogy a gyárból származó gépeket árulják-e. Ezért jelentkezett a hirdetésre, majd néhány eszközt meg is vásárolt. A cég a gyári számok alapján azonosítani tudta a kisgépeket és feljelentést tett.
A vádlottak 645 ezer forint kárt okoztak a gyárnak, ebből 390 ezer térült meg.
A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség az elsőrendű vádlott ellen nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette, társa ellen pedig nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat. A büntetlen előéletű vádlottakra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a kár és a bűnügyi költségek megtérítését indítványozták.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve