A Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt. végelszámolás alá vonását április 3-án tették közzé. A jogutód nélkül megszűnő társaság tulajdonosa a 2001. márciusi alapításkor a Samsung SDI német leánycége volt, majd 2006. április elején átvette a Samsung SDI Co. Ltd. A Samsung Digital Interface (SDI) termékcsoportjai a színes televízió képcsövek, plazma panelek mellett mobiltelefonok folyadékkristályos kijelzőin át, egészen az újratölthető akkumulátorokig és az érintőképernyőkig terjed.
A cég 322 ezer négyzetméteres gödi gyárát 2001-ben építették, az induláskor 20 és 21, utóbb 28, 29 és 32 colos képcsöveket készítettek itt. Európa egyik legnagyobb katódsugárcső-gyártója lett az üzem, ahol 2007-től a plazmatelevíziók egyik fő alkatrésze, a "modul" egység összeszerelését is végezték.
Kapcsolódó
A magyar leány árbevétele 2010-ben még 101 milliárd, 2012-ben viszont már csak 76,6 milliárd forint volt. Adózott eredménye 2010-ben 3,77, egy évvel később 4,2 milliárd forintot tett ki, 2012-ben 3,56 milliárd forintot ért el.
A Samsung SDI Magyarország Zrt. a Magyarországon működő Samsung-cégek között a második legnagyobb a Jászfényszarun működő, 2012-ben 713 milliárd forint árbevételt elérő Samsung Electronics Magyar Zrt. mögött. (Az utóbbi cég tavaly szeptemberben a magyar kormánnyal stratégiai megállapodást írt alá és új gyár építéséről is beszámolt Jászfényszarun.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve