A lap több, névtelenséget kérő forrásból is úgy tudja: a társaságoknak már szóltak, hogy lejjebb kellene menni a díjakkal, ám egyelőre az árakat szabályozó Magyar Energia Hivatal (MEH) térfelén pattog a labda, illetékességébe utalták a döntést. A cégek és a szakmai szervezetek hivatalosan egyelőre nem nyilatkoznak az ügyben. A kormány rezsicsökkentési terve azonban felvet problémákat, sok vízmű ugyanis már most is csőd közeli helyzetben van, főleg az elmaradottabb területeken üzemelő rendszerek.
Ami a díjakat illeti, érdekes helyzetet teremtett a kormány: a vízmű-törvény értelmében a közműadót (amit a törvény elfogadása után vetettek ki) a MEH nem veheti figyelembe az árak megállapításakor, a szabályok ugyanis pontosan leírják, milyen költségeket lehet figyelembe venni, s mit nem.
A törvény méltányos nyereség melletti díjszabást ír elő, a rezsicsökkentési tervek viszont pont ettől fosztanák meg a cégeket. Ráadásul az EU szabályai előírják az uniós támogatásokból végrehajtott közműfejlesztések teljes költségmegtérülésének elvét is.
Bonyolítja a helyzetet, hogy több száz különböző tarifa van érvényben az országban, a legolcsóbb és a legdrágább között nem ritka a háromszoros szorzó sem. Épp az elmaradott településeken drágább a víz, ahol rossz a hálózat műszaki színvonala, többet kell tartalékolni a karbantartásra, üzemzavar-elhárításra.
Szintén az új törvény írja elő, hogy a rendszerek amortizációjára is céltartalékot kell képezni, ami a fiatalabb rendszerek üzemeltetőire ró nagyobb terhet. Az, hogy az elavult rendszerek felújítására is fedezetet kell képezni, az elöregedett hálózatok üzemeltetőit sújtja - ezek az előírások befolyásolják az árakat is, amit most a kormány csökkenteni szeretne - olvasható a lapban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve