A közmédiában elterjedt, hogy újabb körülbelül nyolcszáz fős leépítést várható. Úgy tűnik, ez alkalommal rémhír van terjedőben, információink szerint az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) intranetén fent van az a vezérigazgatói tájékoztató, amely szerint nem lesz csoportos létszám leépítés. Úgy tudjuk, az viszont elképzelhető, hogy a jelenleginél is kevesebb munkatárssal fogják folytatni a munkát a későbbikekben. A létszámot a műsorstruktúrához, a csatornák profiljához kell igazítani, továbbra is cél ugyanis a hatékonyság javítása. Szakemberek szerint még ma is indokoltnál többen dolgoznak a közmédiában.
Az MTVA és a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televíz valamint a Magyar Távirati Iroda Zrt.-nél összességében 2500-an dolgoznak. A közmédiánál az átalakítás előtt körülbelül 3300-an dolgoztak, s tavaly két részletben végrehajtott csoportos létszám leépítés keretében körülbelül nyolcszáz főtől váltak meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve