Dél-Korea vezető abroncsgyártójának 235 milliárd von (208 millió dollár) volt az üzemi eredménye a márciussal végződött három hónapban, közel 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az értékesítési árbevétel 17,12 százalékkal 1,71 ezer milliárd vonra emelkedett.
A Hankook eladásainak 26,7 és 19,8 százalékát kitevő Európában és Észak-Amerikában - 37 és 31 százalékkal nőtt a bevétel, a legnagyobb mértékben azóta, hogy a dél-koreai vállalat megjelent ezeken a piacokon.
A magyarországi vállalat korábbi közlése szerint tavaly több mint 9 millió, az idén 12 millió gumiabroncs készül el a Hankook Tire rácalmási gyárában, ahol novemberben gördült le a gyártósorról a huszonötmilliomodik abroncs.
A Hankook eddig 550 millió eurót fektetett be Magyarországon. A cég 2007-ben megnyitott első üzeme után elkészült, s nemrég elérte teljes gyártókapacitását a 230 millió eurós beruházással megépült második gyáregység is. Az 58 ezer négyzetméteres gyárbővítés eredményeként a gyár kapacitása elérte a napi 34 ezret, ami lehetővé teszi évi 12 millió gumiabroncs előállítását, továbbá hétszáz fővel, kétezerre nőtt a foglalkoztatottak száma.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve