Új média és közvéleménykutatói tendereket hirdetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt követően, hogy augusztusban már elindított egy nettó 1,9 milliárd forint keretösszegű közbeszerzési eljárást a digitális átállás kommunikációjára. Az utóbbi a magyarországi földfelszíni televíziós műsorszórás digitális átállásához kapcsolódó lakossági és nem lakossági kommunikációjára szól, a nyertes ügynökséggel legfeljebb 30 hónapra kötnek majd szerződést.
Most az NMHH saját hirdetéseinek kreatív tervezésére, gyártására, a hirdetések és pr-anyagok megjelentetésére (magyar és idegen nyelven), médiavásárlásra keres vállalkozót - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED). A nyertessel a nettó 180 millió forint keret kimerüléséig, de legfeljebb három évig hatályos szerződést kötnek. A munkára azon cégek pályázhatnak, amelyek rendelkeznek 2009-2011-ben médiatervezési és médiavásárlási szolgáltatásból összesen legalább 150 millió forint nettó árbevétellel, illetve az egyik évben minimum 60 millióssal. A tárgyalásos eljárásra október 24-ig lehet jelentkezni.
A másik, nyílt közbeszerzési eljárásán a digitális átálláshoz kapcsolódó országos piacfelmérés harmadik ütemének lebonyolítására és médiaelemzési feladatok ellátására keres vállalkozót az NMHH. Keretösszeget ezúttal nem határoztak meg, a nyertessel 14 hónapra kötnek megállapodást. A kiírás szerint a felmérés fő célja a digitális átállás aktuális helyzetének folyamatos monitoringja, elsősorban a keresleti oldalra kiterjedő feltérképezése, a platformok helyzetének és a digitális átállással kapcsolatos informáltság, tájékozódás vizsgálata. A munka része többek közt két 2000 elemű lakossági és egy 1000 elemű intézményi kutatás elvégzése. Az ajánlattevőknek fel kell tudni mutatni az elmúlt két évben lakossági médiafogyasztással kapcsolatos kutatási tevékenységből nettó 25 millió, míg kvantitatív médiaelemzési tevékenységből 2,5 millió forintos árbevételt. Az ajánlatot október 26-ig lehet tenni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve