Patai Mihály személyében régi-új elnök irányítja egy évig a Magyar Bankszövetséget. A szövetség soros testületi ülésén a várakozásoknak megfelelően az egyetlen elnökjelöltként induló Patai megkapta a bizalmat. Az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója tavaly novemberig irányította a testületet, akkor a korábban, a kormányzattal kötött megállapodás sokadik felrúgása miatti tiltakozásul mondott le posztjáról.
Ami bizonyos, hogy új helyzetbe került, hiszen a külföldi tagbankok jelentős része a tranzakciós illeték bevezetése nyomán a korábbinál keményebb fellépést sürgetett, s persze más lesz a tárgyalópartner is a kormányzati cserék után. (Más kérdés, hogy a bankok az elmúlt hónapok során többször egyeztettek az akkor még IMF-ügyekért felelős tárca nélküli miniszteri posztot betöltő, azóta gazdasági miniszterré avanzsált Varga Mihállyal, s ezeket a találkozókat a felek híreink szerint konstruktívnak ítélték.)
Az elnökség új tagja lett Zolnai György, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója, míg a kisbanki képviselői posztra folyó versenyből végül Hegedűs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója került ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve