A lap Fazekas Sándor földművelési miniszter, a Parlament honlapjára feltöltött írásbeli válasza alapján írja ezt.
Fazekas szerint az elmúlt időszakban a hűvös, csapadékos időjárás miatt a legnagyobb felvevőpiacokon, vagyis Németországban, Lengyelországban és a Baltikumon jelentősen csökkent a dinnye iránti kereslet, ami átmeneti túlkínálatot okozott és csökkenő felvásárlási árakat hozott. Ezzel párhuzamosan a párás időjárás miatt megjelent a "fenésedés betegség" , amely jelentősen rontotta a dinnye minőségét.
A miniszter szerint a kormánynak csak a piac szabályozott működésére van ráhatása, emellett pedig marketingeszközöket tud használni a magyar dinnye népszerűsítésére, ami nem is eredménytelen. 20 százalékkal nőtt a belföldi dinnyefogyasztás, az egy főre jutó éves dinnyefogyasztás pedig megközelíti a 15 kg-ot.
Az idei marketingakcióban a Tesco nem vett részt, viszont 49 forintért árulta a dinnyét, amelynek meglehetnek a következményei, amennyiben kiderül, hogy tisztességtelenül jártak el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve