A kormány határozatában megerősítette, hogy támogatja a Mol 21,2 százalékos részesedésének állami megvásárlását. A nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, mint kijelölt vevőt bízhatja meg a részvénycsomag feletti tulajdonosi jogok gyakorlásával.
A visszavásárlásról szóló szerződést az Országgyűlés nyílt plenáris ülésen vitatja meg, annak tehát minden részlete megismerhető. A szerződés és az abban foglalt fizetési feltételek csak a parlamenti jóváhagyást követően válnak kötelező érvényűvé.
A kormány az országgyűlési határozati javaslat elfogadása esetén a megtett intézkedésekről és a szerződés teljesüléséről az idei év végéig jelentést készít.
A kormány felhatalmazta a nemzetgazdasági minisztert a vételár fedezetéül szolgáló központi költségvetési források biztosítására, a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételek megteremtésére, egyebek mellett a 2011. évi költségvetési törvény megfelelő módosításának kezdeményezésére.
A magyar állam 1,88 milliárd euróért vásárolta meg az orosz energetikai cégtől, a Szurgutnyeftyegaztól a Mol-részvényeket. Az állam a korábban felvett IMF-hitelből finanszírozza a pakett megvásárlását, a tranzakciót augusztus 31-ig kell lebonyolítani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve