A városi közgyűlés december 14-ei ülésén járulhat hozzá az új termelőegység létrehozásához, így jövőre és 2023-ban 100-100 ezer eurót biztosítanak a társaságnak – írja az MTI.
A cég a támogatás fejében vállalná negyven ember öt éven át tartó foglalkoztatását és az egyetemmel folytatott oktatási, kutatási együttműködés folyamatos fenntartását, fejlesztését.
A tájékoztatás szerint az RS Factory Kft. új üzemében elsősorban fogorvoslásban használt 3D nyomtatók készülnek majd, ott várhatóan három éven belül ötven, magasan képzett pécsi fogorvosnak, illetve műszaki végzettségű szakembernek adnak majd munkát.
Keidl Péter, az RS Factory Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére közölte: az idén alapított, két német magánszemély tulajdonában álló társaság jegyzett tőkéje 10 ezer euró, s középtávon negyven embert foglalkoztatnának Pécsen.
Az ügyvezető idén 130 ezer eurós, jövőre több mint 250 ezer eurós árbevétellel számol.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve