A 2020-ban a korábbi éveknél is nagyobb, ugrásszerű növekedés volt tapasztalható az elektronikus fizetési forgalomban. A készpénzes fizetések száma tovább csökkent, míg gyakoribbá váltak a kártyás és mobiltelefonos vásárlások.
Az OTP Banknál hozzávetőlegesen 15 százalékkal növekedett a kihelyezett POS-terminálok mennyisége összehasonlítva a 2019-es záró állománnyal. Ennek megfelelően az elektronikus fizetési tranzakciók száma is növekedett, ahogy ez már évek óta tendencia. A folyamatot az is segítette, hogy idén január 1-től minden online pénztárgéppel rendelkező vállalkozásnak biztosítania kell az elektronikus fizetés lehetőségét vásárlói részére. A változásra már a tavalyi évben fel kellett készülniük a kereskedőknek.
Nőtt az internetes vásárlások száma
A kártyás és mobiltelefonos vásárlások száma mellett az átlagos tranzakcióösszeg is emelkedett 2021 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest – ennek részben az is oka, hogy a járvány hatására nőtt az internetes, és csökkent a személyes vásárlások száma.
„A járványügyi intézkedések lazításával arra számítunk, hogy a személyes fizetések száma és értéke is emelkedni fog, szemben az internetes vásárlásokéval. Tehát e kettő aránya egymáshoz képest némileg visszarendeződhet. Különösen azokban az ágazatokban nőhet az elektronikus fizetések forgalma, amelyeket a legsúlyosabban érintettek a korlátozások, mint például a turizmus vagy a vendéglátás” – mondta Kiss László, az OTP Bank bankkártya-elfogadási értékesítési vezetője.
A járvány pénzforgalomra és fizetési szokásokra gyakorolt hatását vizsgáló jegybanki jelentés alapján a tavaszi és az őszi veszélyhelyzet alatt a legtöbb fizetési mód forgalmában visszaesés történt, ami legerőteljesebben a kis értékű készpénzes fizetéseket érintette, viszont több fizetési helyzetben is gyakoribbá vált az elektronikus fizetési módok használata.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve