Eddig a Filmalap sok elsőfilmest indított el, akik szinte mind A-kategóriás fesztiválokon tudtak bemutatkozni vagy 100 ezres fölötti nézettséget elérni olyan filmekkel, mint a Viharsarok, az Isteni műszak, az Utóélet, a Liza, a rókatündér vagy a Cannes-ban díjazott Saul fia - idézte fel a filmalap vezérigazgatója.
Havas Ágnes közölte: az MNF új pályázatára diplomával rendelkező, de egész estés alkotást még be nem mutatott filmrendezők jelentkezhetnek szeptember 15-ig. Öt tagú szakmai zsűri - Enyedi Ildikó, Kerékgyártó Yvonne, Pataki Ági, Petrányi Viktória és Pusztai Ferenc - jelöli ki azt a tíz filmtervet, amelyeknek kidolgozásában aztán mentorként is segítenek.
A pályázók a november 10-i pitch fórumon mutathatják be terveiket, amelyek közül kettőt a zsűri, még hármat pedig a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki.
Forgatókönyv-fejlesztésre 2 millió, filmgyártásra játékfilmeknél 62 millió, dokumentumfilmeknél 22 millió, animációs filmeknél pedig 82 millió forintig nyújtanak támogatást, a fiatal alkotók emellett a filmkészítés minden fázisában igénybe vehetik a filmalap szakmai támogatását. Az alkotásoknak a gyártás megkezdésétől számítva egy éven belül kell elkészülniük.
A kezdeményezés sikere esetén a következő esztendőkben is folytatódik majd az inkubátor program, amely mellett a pályakezdő rendezők természetesen a filmalap többi pályázatán is indulhatnak a jövőben is.
Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos felidézte: egyéves folyamat volt, míg eljutottak a programig. Próbálják "kitágítani" a piacot, mert az egyetem után az első filmig nem találják a helyüket a fiatal rendezők. Sokan nem tudják, hogyan kell hozzákezdeni, ebben támogatjuk őket - mondta Vajna.
Pataki Ági producer a programot méltatva kiemelte: mivel alacsony költségvetésű filmek készülnek majd, az elsőfilmes rendezők mellé kezdő vagy fiatal producerek is be tudnak szállni.
Pusztai Ferenc producer szerint is nagy szükség volt az inkubátor programra, hiszen az komoly segítséget nyújt az elsőfilmeseknek, akik ebben a rendszerben egyfajta védőhálóval dolgozhatnak majd.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve