Átalakítja értékesítési stratégiáját és ezzel együtt termékkörét is az ING Biztosító − számolt be első tájékoztatóján Cornelia Coman, a magyar biztosítótársaság június óta hivatalban lévő új vezérigazgatója. A társaság − kihasználva a Gender-direktíva december közepi hatálybalépését − több korábbi biztosítási módozat értékesítését lezárja az év végével, az egyszerűsített, unisex alapúra helyezett termékskálához jövőre, a második negyedévtől kapcsolódik majd két új módozat, amelynek részleteiről ugyanakkor a vezérigazgató még nem kívánt beszámolni.
A termékfejlesztésben és a kiszolgálásban is a minőség lesz a prioritás − hangsúlyozta Cornelia Coman, aki szerint ennek érdekében a disztribúció is alaposan átalakul. Az ügyfelek véleményét minden esetben kikérik majd, s a jelzésekre adott lépésekről is tájékoztatják az ügyfeleket. A társaság elsősorban a saját értékesítési hálózatára alapoz, ám emellett az alkuszi/többes ügynöki csatorna teljesítményét is növelni akarja: a brókeri hozzájárulást az állománydíj 9 százalékáról 17 százalékra tervezik növelni. Nem csak a jelenlegi partneri körben gondolkodnak, a "rent a network" elv alapján eddig nem életbiztosítással foglalkozó brókereket is megkeresnek majd. A cél e csatornánál sem feltétlenül az állománydíj-növelés, az ING hosszú távú kapcsolatot akar kialakítani az ügyfelekkel − már csak azért is, mert továbbra is azzal számolnak, hogy a magyar életbiztosítási piac hamarosan újra fejlődésnek indul.
Az ING vezérigazgatója szerint a másik fejlődési terület az önkéntes nyugdíjpénztári terület lehet, ahol jövőre 2-3 százalékos bővüléssel számolnak. Cornelia Coman szerint a jelenlegi gazdaságit helyzetben ma aligha lehet a munkaadókat meggyőzni arról, hogy gondoskodjanak alkalmazottaik jövőjéről − erre az adókedvezmény is kevés −, ezért az értékesítésben most a magánszemélyek meggyőzésére helyezik a hangsúlyt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve