Nemrégiben módosították a Komárom-Komarno között épülő új Duna-híd vállalkozói szerződését, ez nem akadályozza a kiviteli munkák folytatását - írja a Magyar Idők. Itt 600 méteres, egypilonos, ferde kábeles átkelő épül 91,2 millió euróból (28,3 milliárd forint, nagyjából egy Nemzeti Színház ára).
Még csak a tervezőasztalon van a váci híd, amely elkészülte után Gödöllő és Esztergom között rövidítené le az utat és összekötné a 2-es és a 11 főutakat. Budapesten két projekt indult: az egyik a Galvani híd, amely az M0-s hídját nem számítva a legdélebbi átkelő lehet a fővárosban, a másik a déli vasúti összekötő híd bővítése. Ez az ország egyik ütőere, mivel a vasúti teherforgalom 90 százaléka átmegy rajta.
Kapcsolódó
Az ország déli részén Kalocsánál és Mohácsnál épülhet híd a Dunán. Az utóbbi mellett szóló érv, hogy áprilisban átadták a mohácsi vágóhidat, amelynek közlekedési kapcsolata sokat javulna az új átkelővel.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve