Az ügyindítás első lépéseként a vállalkozások székhelyén előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a hivatal munkatársai.
A Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a vállalkozások a Budapesti Egészségközpont Zrt. által 2011-ben Gyógyszerek és infúziós oldatok szállítására kiírt közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódóan egyeztettek és megállapodtak az ajánlati árakban, illetve felosztották egymás között az érintett termékeket.
A GVH gyanúja szerint e magatartásukkal a vállalkozások feltételezhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül annak megállapítására irányul, hogy történt-e jogsértés. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, egyenként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve