A lap keddi száma szerint óriási mennyiségű olcsó gázhoz jut az MVM, és rajta keresztül az állam, ha megvásárolja az E.On Földgáz Storage-t, és vele együtt a német hátterű cég négy magyarországi tárolóját. A földgáz tárolásának hazai viszonyait közelről ismerő szakértő szerint a föld alatti létesítményekben a 4,2 milliárd köbméternyi gázkészlet mellett mintegy hatmilliárd köbméternyi párnagáz is található a négy tárolóban. (A hazai lakossági fogyasztók 2012-ben összesen 2,6 milliárd köbméter gázt használtak fel.)
A párnagáz alapesetben arra szolgál, hogy fenntartsa a be- és kitároláshoz szükséges optimális nyomást a létesítményben. Ugyanakkor ez a mennyiség a mostani alacsony fogyasztást tekintve túlzott, ezért annak jelentős részét értékesíteni lehet - írja az újság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve