A gyanú szerint egy budapesti nő könyvelőirodája jutalék ellenében fiktív számlákat kínált gazdasági társaságoknak. A könyvelőirodában a hamis iratokat a megrendelők igényének megfelelő tartalommal töltötték ki, így feltüntettek többek között számítástechnikai, nyomdai és egyéb szolgáltatást, illetve nyomdai papíralapanyag értékesítést is. A számlázó cégek bankszámláján a hamis bizonylatok ellenértéke megjelent, de azt készpénzben felvették, majd a jutalék levonása után visszaadták a megrendelőknek.
A fiktív számlákat befogadó cégek csaknem 800 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek. Az elkövetők által okozott kár megtérülésére a pénzügyi nyomozók 700 millió forint értékben foglaltak le gépjárműveket, ingatlanokat, készpénzt és gépeket.
A könyvelőiroda vezetőjével szemben bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt javasolnak vádemelést.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve