A felhívást újra az Országos Mentőszolgálat és az Országos Rendőr-főkapitányság - mint közös ajánlatkérők - tették közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
A megbízás 36 hónapra és 3 milliárd 186 millió forint keretösszegre szól. Az ajánlatkérők előre nem tudták meghatározni a B és/vagy C típusú mentőkocsik megrendelésének számát, és a megrendelés ütemét sem.
Kapcsolódó
Egy tavaly júniusi kormányhatározat 2019-re és 2020-ra 254 mentőautóra biztosított 9 milliárd 820 millió forintot.
Az új eljárás ajánlattételi határideje augusztus 25. Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 40 súlyszámmal szerepel.
Mint a Napi.hu közölte, idén februárban jelent meg először a tender, amit márciusban az ajánlatkérők visszavontak. Június elején újra megjelent a kiírás, amelyet július közepén azzal vont vissza a két ajánlatkérő, hogy csak érvénytelen ajánlat érkezett. - Az egyetlen ajánlattevő az BM Heros Logisztikai Ellátó Központ Kft. volt, ami az állami tulajdonú, Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alá tartozó, járműgyártó, -karbantartó BM Heros Zrt. leányvállalata. (Feltételezhetően az új közbeszerzésen sem lesz nagy verseny a cégek között, hisz a kormány a hazai járműgyártást preferálja - a szerk.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve