Magyarország polgárai most már biztonságban érezhetik magukat az energiaellátás mennyisége, illetve az érte fizetendő ár tekintetében is - tette hozzá Orbán Viktor kormányfő. Az MTI-nek a részleteket firtató kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke elmondta: az állam képviselői és az E.On között a tárgyalások minden érdemi kérdésben lezárultak, a szövegszerű megállapodási javaslat elkészült, a technikai lebonyolítás zajlik. További részleteket későbbre ígért a sajtófőnök.
A nol.hu értesülése szerint az MVM Magyar Villamos Művek (MVM) csütörtöki közgyűlésén a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) felhatalmazást adott az állami áramcsoport vezetőségének, hogy legfeljebb mintegy 875 millió euróért megvásárolja az E.On földgáztároló, illetve -nagykereskedő társaságát. A lap értesülése szerint az MNV arra hatalmazta fel az MVM vezetését, hogy legfeljebb 875 millió eurót fizessen a két cégért, ami a vételárral, illetve egyéb teherátvállalásokkal együtt értendő. Ezen túlmenően felkérték az MVM-menedzsmentet, hogy igyekezzen a magyar állam számára legkedvezőbb szerződést megkötni.
A lap forrásai azt kizártnak nevezték, hogy a szerződést még csütörtökön aláírják, mert Orbán Viktor kormányfő és Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója a nap folyamán Moszkvában volt. Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.On elnök-vezérigazgatója 2012. november 30-án írt alá szándéknyilatkozatot az E.On-csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re. Az ügyletre egy január 31-éig aláírandó részvény-adásvételi szerződés keretében kerül sor.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve