A magyar kormány továbbra sem tartja indokoltnak változtatni devizahitelezés korlátozására vonatkozó szabályokon, mivel a devizahitel kockázatos termék, és áll minden érdemi vita elé a meghozott intézkedéseivel kapcsolatban - reagált az Nemzetgazdasági Minisztérium a hazánk elleni újabb kötelezettségszegési eljárásra. Az Európai Bizottság (EB) kedden tette közzé honlapján, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a devizahitel-nyújtás korlátozása miatt. Magyarországon ugyanis 2011 óta csak az vehet fel devizahitelt, aki legalább a minimálbér tizenötszörösét keresi.
Az üggyel kapcsolatban Andor László foglalkoztatási uniós biztos a 444.hu-nak elmodta, hogy a bizottságnak nincs baja azzal, hogy a magyar kormány szabályozni akarja a devizahitelezést, "ez egy legitim probléma, csak összhangba kell hozni a megoldást az európai joggal". Szerinte "az eszköz és a mérték a vitatott és a bizottság szerint lennének jobb megoldások a cél eléréséhez". A ma a brüsszeli uniós csúcsra érkező Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 kérdésére csak annyit mondott: "majd megoldjuk másképp!". Ez arra utal, hogy a magyar kormány nem akar bíróságra menni az ügyben, inkább másképpen korlátozzák majd a hitelfelvételt.
Pelczné Gáll Ildikó, az Fidesz EP-képviselője szerint is fontos, hogy "a bizottság a magyar kormány céljával egyetért, csak a feltételrendszer szerintük túl szigorú a cél eléréséhez". Pelczné szerint lehetséges kompromisszum az ügyben, mert "van mód a jogszabály módosítására". A lényeg, hogy az eredeti cél teljesüljön, és "családok százai, ezrei ne kerüljenek olyan rettenetes helyzetbe, mint kerültek korábban" - idézte a képviselőt a portál. A bizottság leginkább fogyasztóvédelmi vonalon korlátoztatná a magyarokkal a devizahiteleket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve