Nem sok jóval kecsegtetnek a számok és a piaci információk az olajpiacról – írja a holtankoljak.hu szakportál.
Összeomlóban az OPEC, Oroszország kirekesztésével újra kellene osztani a piacot, illetve jelentősen kellene növelni a tagok kitermelési kapacitását, amire nem látszik hajlandóság. Tartalék kapacitással szinte csak Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek rendelkezik, akik csak a korábban megállapodott mennyiségekkel hajlandóak több olajat piacra dobni.
Kapcsolódó
A bizonytalanság és a piac átalakulásának köszönhetően a Brent olaj hordónkénti ára már 120 dollárnál jár, ami az előző heti szinthez mérve 3 százalékos emelkedést jelent.
Némileg erősödni tudott a napokban a forint, 1 százalékkal áll jobban a fizető eszközünk a dollárral szemben. Így is nagyon gyenge még, hiszen 362 forintot kell fizetni 1 dollárért.
Rég látott mértékben emelkedtek a napokban a hazai üzemanyagárak, péntektől 30, hétfőtől pedig 20 forinttal emelte meg a Mol a nagykereskedelmi árakat.
Ez néhány nap alatt 50 forintos literenkénti áremelést jelent.
A piaci árazású termékek esetében az árváltozás is megjelenik, csak a magyar forgalmis személyautók és a mezőgazdasági gépek tankolhatnak 480 forintért a kutakon. A szállítmányozásban és az ipari tevékenységek kapcsán már a kb. 750 forintos gázolajárral kell számolni – írja a holtankoljak.hu.
Látva az olaj árának folyamatos emelkedését, a hét második felében még további áremelés kerülhet bejelentésre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve