A mindig is különutas budapesti Olimpia Vendéglő – amely a 2021-es Dining Guide Étteremkalauzban 87 ponttal a 19. helyen szerepelt – végleg bezár. Utoljára idén december 31-én nyit ki – írja a Dining Guide.
Így még bő egy hónapja maradt annak, aki még nem próbálta ki a Keleti pályaudvar közelében, egy szuterén helyiségben például a legendás ár-érték arányú ebédmenüt.
Rendkívül sokszínű termékskálával dolgoztak, amiben a szezonalitás mindent vitt. Az aznap reggel beszerzett, piaci terményekből és legfrissebb árukból alkottak ínyencfogásokat – írja a szakportál.
Nem csak étterem zár be, de a tulajdonos-séf Ádám Csaba a portálnak azt mondta, valószínűleg pályát is módosít, feladta. Az állandó munkaerőhiány és az elmúlt közel két év nyitás-zárásai, bizonytalanságai nyomán elfogyott az ambíció.
Az új üzemeltető más néven nyit arab éttermet az Alpár utcai üzlethelyiségben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve