Összehangoltan lépnének fel a nyugdíjas érdekvédelmi szervezetek: létrejön a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) - adta hírül az új szervezet szervezőbizottsága.
A bejelentés szerint a szervezet alakuló ülését hétfőn tartja, hogy közösen nagyobb erővel és az eddigieknél hatékonyabban képviseljék a korosztályukat, s együtt követeljenek a döntéshozóktól érdemi egyeztetést. Elvárják, hogy a kormány illetékesei mielőbb kezdjenek érdemi párbeszédet a nyugdíjasokat érintő súlyos problémákról.
A múlt héten jelentették be, hogy a kormány idén is nyugdíjkorrekciót és nyugdíjprémiumot is fizet novemberben. Azonban több helyről kritizálják a jelenlegi rendszert, hogy a juttatások és az emelések elmaradnak a szükségestől. A leggyakoribb érv, hogy a jelenlegi rendszerben csak az inflációval igazítják ki a nyugdíjakat, miközben a bérek gyorsabban emelkednek, így végső soron az idősek megélhetési körülményei romlanak. Ezért már egy javaslatot is beterjesztettek a parlament elé, hogy megváltoztassák az emelési rendszert, így például a jövő évi tervezett 2,8 százalékos emelés helyett 5,6 százalékot adnának.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve