Veszélyben a ma a negyvenes éveiben járó korosztály időskori megélhetése Magyarországon - kezdi anyagát a tévécsatorna, amelyben összefoglalják, hogy a hazai nyugdíjakat már csak részben fedezik aktív dolgozói korosztály befizetései. A társadalom elöregedése pedig csak ront a helyzeten: 2010-ben még 6,3 millió munkaképes korú magyarra 2 millió idős ember jutott, 2060-ra az arány 4,2 millió kontra 2,6 millió fő lesz.
Idézik az MNB előrejelzését is, mely szerint a nyugdíjrendszer csak 2035-ig fenntartható a korhatár 65 évre való felemelésével együtt is. Viszont egyelőre magukon a dolgozókon van a felkészülés arra, hogy tisztes megélhetéshez jussanak idős korukra. Az egyik az előtakarékosság: három nyugdíj-előtakarékossági formát az állam adójóváírással is támogat, valamint hamarosan jönnek - a vélhetően a normál papíroknál - magasabb kamatozású nyugdíjas államkötvények.
Egy másik megoldás viszont a nyugdíj melletti munka: de míg az Európai Unióban az idősek 20 százaléka vállal munkát, Magyarországon ez az arány csak 3 százalék. Farkas András nyugdíjszakértő az Euronewsnak azt mondta, hogy a statisztikai képet árnyalja, hogy sok idős feketén, nem bejelentve dolgozik, de a rossz a hazai nyugdíjasok egészségi állapota is, ami sokakat visszatart. Farkas az öngondoskodás kapcsán azt mondta, hogy a családi kiadások 8-10 százalékával megegyező megtakarítással nagyon komoly saját nyugdíjtőkét lehet felhalmozni.
A jelenlegi nyugdíjasok a kiadásaik rendezésével jöhetnek ki jobban a pénzükből. A Napi.hu összeállítást készített, hogy a banki szolgáltatáson hogyan spórolhatnak az idősek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve