Végrehajtást rendelt el a bíróság a K&H ellen egy devizahiteles ügyében - írja a Magyar Nemzet. Az ügyfél szerint a bank sokkal több pénzt követel tőle, mint amennyi jár, a bank arra hivatkozik, hogy hitel módosításakor tévedésből ment bele az alacsonyabb követelésbe.
Az ügyfél 2012 nyarán kezdeményezte a hitelszerződés módosítását, mert törlesztési nehézségei akadtak. A módosított megállapodás szerint 26 505 frankra változott a tartozása, ám a bank a devizahitel forintosításakor 180-190 ezer frankot vett alapul. Az ügyet a Pénzügyi Békéltető Testület elé vitték, amely az ügyfélnek adott igazat, ám a bank nem volt hajlandó ennek alapján elszámolni vele.
A K&H álláspontja szerint a kisebb összeg kiszámolásakor tévedett, és az adós sem gondolhatta volna komolyan, hogy a szerződése módosítása nyomán leírják a tartozása négyötödét. Az ügyfél ügyvédje viszont arra hivatkozik, hogy a banknak egy éve lett volna arra, hogy korrigálja a hibáját, ám ezt többszörösen elmulasztotta.
Más szóval: így járt, nyelje le a veszteséget. Ezt akarják kikényszeríteni a végrehajtás megindításával. Az ügy a következő bírósági fórumon folytatódik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve