A MÁV-START Zrt. megnövekvő utasforgalomra készül a nemzetközi vonalakon annak következtében, hogy leálltak a Malév gépei - közölte a vasúttársaság. A cég várakozásai szerint a repülőjáratok törlése miatt elsősorban Ausztria felé (Németországba, Svájcba) illetve Csehországba és Lengyelországba nő az utasok száma.
Kelet felé az Ukrajnán át Oroszországba közlekedő vonaton, illetve Romániába várható nagyobb utasforgalom. A légi járatok törlése érinti Horvátországot és Bosznia-Hercegovinát és a Balkán egyéb országait is, ezért ezeken a vonalakon is készül a MÁV-START Zrt. a megnövekvő igényekre. A közvetlen vonatokon felül szinte valamennyi Malév célállomásra vásárolható vasúti jegy, így átszállással további városok is elérhetők.
Az utazók megfelelő kiszolgálását biztosítva a vasúttársaság folyamatosan figyelemmel kíséri az utasforgalmat és a nemzetközi menetjegyek értékesítését, és a lehetőségeihez illetve az igényekhez igazodva, az összes nemzetközi közlekedésre alkalmas járművet használva közlekedteti a vonatait.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve