Az elektronikai részegységek hűtésére szolgáló kisméretű ventilátorokat gyártó Papst Hungary Kft. 4,5 millió euróból bővíti kapacitását Vecsésen: új üzemcsarnokot épít és 300 új munkahelyet hoz létre - tájékoztatta a cég gazdasági igazgatója az MTI-t hétfőn. Sári Gabriella elmondta: az első ütemben hétezer négyzetméter alapterületű új létesítmény jön létre: egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnok és egy kétezer négyzetméteres raktár. Az építkezés várhatóan október végére fejeződik be.
A második ütemben további 5 ezer négyzetméteres gyártócsarnok épül, ezt 2017-re tervezik. A gazdasági igazgató megjegyezte: az új üzemcsarnokok mindenben megfelelnek majd a német energiahatékonysági normáknak, egyebek mellett LED-es megvilágítás, hőszivattyú biztosítja a korszerű, alacsony energiafelhasználást.
Az első ütemben 300 új munkahelyet teremtenek, a beruházás lezárultával pedig további mintegy 300 ember számára biztosítanak munkát, így a folyamat végén 1200-ra emelkedik a foglalkoztatottak száma a jelenlegi hatszázról.
A Papst Hungary Kft. 1998 májusa óta működik, a német ebm-papst-csoport tagja. Az igazgató elmondta: az autóiparban mintegy 18 területen, például fedélzeti komputerekben, autóülésekben használják a termékeiket. A cég a német anyavállalaton keresztül beszállítója többek között a Mercedesnek.
Alkalmazzák az általuk gyártott eszközöket a háztartási gépek, a telekommunikáció területén is: ilyen ventilátorokat építenek be például az intelligens hűtőgépekbe, mobil átjátszó tornyokba, telefonközpontokba, felhasználják a szolártechnikában. A Papst Hungary a német anyavállalaton keresztül a világ számos tájára exportál - tette hozzá a vezető.
A fejlesztésnek köszönhetően a cég a 2016-17-es üzleti évre 30 százalékos árbevétel-növekedéssel számol a legutóbbi lezárt, 2014-es évhez képest, a folyamat végére pedig összességében 60 százalékos növekedésre számítanak. A 2014 márciusában zárult üzlet évben a cég teljes árbevétele meghaladta a 3 milliárd forintot, 73,6 millió forint nyereség mellett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve