Kovács Csaba elmondta: három ajánlat érkezett, de egyik sem teljes körű; valamennyi pályázó a Kapuvári Hús Zrt. vagyonára tett ajánlatot. Egyikük a kikiáltási ár felét sem elérő összegért venné meg a társaság teljes vagyonát, míg két jelentkező az üzem szennyvíztelepe iránt érdeklődött. Az ajánlott összegek együttesen sem érik el a kért ár hetven százalékát - közölte az ügyvezető. Az egykori húsgyár gépsoraival rendelkező, a Kapuvári Hús Zrt, által tulajdonolt Kapuvári Bacon Kft. vagyonára nem érkezett ajánlat.
Kovács Csaba jelezte:az eljárást így érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánították, a két társaság felszámolóival egyetértésben úgy döntöttek, hogy rövid időn belül újabb pályázatot írnak ki a vagyonra.
A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat. A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később ezt csökkentették. A mostani volt az ötödik pályázat a felszámolás során.
A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben. A dolgozói igényeken felül 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartottak akkor nyilván.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve