Mint a napilap hétfői számában megjelent cikk írja, az ügylet révén a fővárosban és az ország tíz megyéjében egyetemes szolgáltatást nyújtó energiaszolgáltató köztulajdonba kerül. A vezérigazgató elmondta, hogy a Főgáz már túlesett egy héthetes, rendkívül részletes és mély átvilágításon, amelyet neves nemzetközi tanácsadó cégek végeztek. Ez alapján megtörténik majd a Főgáz értékelése, és erre alapulhat az RWE kisebbségi részesedésének megvétele. Emellett többségi tulajdonosként a cégben marad a főváros.
Ismertetése szerint a 2013-as nehéz év volt a cég és a többi gázszolgáltató számára, elsősorban a januári és novemberi rezsicsökkentés hatásai miatt. Ennek ellenére sikerült megőrizni a Főgáz nyereségességét, noha az jócskán elmarad a tavalyi körülbelül 7 milliárd forintos adózott eredményétől. Költségcsökkentést hajtottak végre, így a rezsicsökkentésből eredő veszteségeket részben kompenzálni tudták. Mint mondta, az év egészét nézve többmilliárdos nagyságrendű veszteségről van szó. Hozzátette: nagy sikernek tartják, hogy ennek ellenére a cégcsoport várhatóan nyereséggel zárja az évet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve