Négy cég jelentkezett a GSM-R rendszer megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatra - közölte a tender lebonyolításáért felelős Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ Zrt.), amely 2012 december 22-én hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki. az nem derült ki, hogy mely cégek indultak a versenyen, de minden bizonnyal az indulók között lehet Kapsch Kft. és a Nokia Siemens Networks Kft.
A NISZ Zrt. legkésőbb hatvan munkanapon belül megkezdi a tárgyalásokat, melyek befejeztével - várhatóan 2013. második negyedévének végére - a legjobb ajánlatot adó céggel szerződést köt a GSM-R rendszer és egyéb kapcsolódó szolgáltatások ellátásához szükséges berendezések szállítására és szerelésére, valamint a rendszer teljes körű tervezési, építési, rendszerintegrációs, tesztelési, tanúsítási, próbaüzemi feladatainak ellátására.
A projekt − a kormány tervei szerint − 22,6 milliárd forint összköltségvetésből valósul meg, ennek 85 százaléka uniós forrásból érkezik, a fennmaradó 15 százalékot a költségvetés finanszírozza. A projekt célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom zökkenőmentes bonyolítását, valamint növelje a közlekedés biztonságát és hatékonyságát. Az Új Széchenyi Terv azzal számol, hogy 3000 kilométeren építenék ki GSM-R technológiát. Most tehát a projekt első fázisa van napirenden, a második fázist a 2014-2020 közötti programozási időszak uniós költségvetése biztosítja majd.
A beruházás költsége összességében tehát akár hatvan milliárd forint is lehet, s szakértők szerint a jelenlegi pályázat majdani nyertese jó eséllyel pályázhat a későbbi fázis megvalósítására.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve